Ha eszünkbe jutnak a morcos orosz balett mesterek, mesternők, valószínűleg a szülőknek az az első mondata, hogy “Csak hobbi szinten akarunk táncolni”.
Kedves szülő, amennyiben Ön táncos volt, nem kell ezt megmagyaráznom, ellenkező esetben kifejtem, miként működünk mi, táncosok, táncosnők.

A balett nem egy olyan táncnem, amit bárki bármikor, egy-két hónap alatt elsajátíthat. Ahhoz, hogy balettozhassunk, előbb fel kell erre készítenünk a testünket. A csípő kiforgatottsága, a lábak erőssége és lazasága, kellően izmos has, hát szükséges ehhez. Ekkor pedig még szót sem ejtettem a karokról, vállakról.

A gyerekeknek meg kell tanulniuk leküzdeni saját akadályaikat, hinni önmagukban ahhoz, hogy olyan dolgokat tudjanak majd kivitelezni, amikre mások nem képesek. A nyújtások alkalmával erre is sor kerül. Amint ezt sikerül elsajátítaniuk, már nem lesz számukra nyűg a nyújtás, egyre komolyabb gyakorlatokkal kezdik majd magukat ‘sanyargatni’. Körülbelül ez lesz az a pont, amikor táncossá válnak és innentől a szülők úgy fogják érezni, ufót nevelnek. 🙂

Miért pont balett?

Leginkább a közösség, az összetartozás érzése miatt. Gyakran találkozom szorongó gyerekekkel. Nekik a tánc kikapcsolódás, a zene stresszoldó, a mozgás öröme és a pozitív visszaigazolás a jól végzett munka után hatással van rájuk.

Folyamatosan célokat tűzünk ki, melyek elérésével sikerélményük lesz. Önmegvalósítás és önismeret, mely életük más terüleire is kihatással van.

A balett gimnasztika által izomzatuk fejlődik, erősödik immunrendszerük – a tánciskolában tapasztaltak alapján minimális a hiányzás, évente egy hét körülbelül-,speciális figyelmet igénylő gyermekeknél különösen ajánlom!

Túlsúlyos gyermekeknél szemmel látható a változás már 6hónap után, ezt átrendeződésnek szoktam nevezni. Izomzatuk felépül, és a test arányai megváltoznak.

Az oktatásról

Tánciskolámban a Vaganova-metódusra épülő oktatás folyik.

PetitBallet csoport (3-5évesek):

Heti 2x60perc, melyből egy óra a kötelező balett gimnasztika, a másik óra pedig a klasszikus balett.

A klasszik órák alkalmával főleg készségfejlesztés folyik még. Ilyenkor térünk rá az oldaliság fejlesztésére (testoldalak), láb- és karpozíciókat, alap gyakorlatokat tanulnak a kicsik. Az órán még viszonylag sok a fejlesztő játék, ilyenkor picit lazíthatnak, utána könnyebben tudnak ismét koncentrálni.

Pavlova csoport (6-14évesek):

heti 2x60perc, melyből egy óra kezdő klasszikus balett és egy óra kötelező balett gimnasztika

A klasszik órák alkalmával a növendékek elsajátítják az alapvető rúd és center gyakorlatokat, megismerkednek a különböző kar és lábpozíciókkal, irányokkal, pózokkal, amelyek a klasszikus tánc alapját képzik.

A gimnasztika segítségével tudjak csak előkészíteni testüket arra, hogy helytálljanak a technikai órákon. Itt erősítéssel és nyújtással, készségfejlesztéssel foglalkozunk. A csapatkohézió kiépülését támogatva a gimnasztika óra a gyermek csoportok számára összevontan zajlik.

Vaganova csoport (6-14évesek):

heti 2x60perc, melyből egy óra haladó klasszikus balett és egy óra kötelező gimnasztika

A klasszik órák alkalmával tovább haladunk a tananyaggal, itt már diagonálokat is táncolunk, nem csak középgyakorlatokat végzünk. A rúdgyakorlat ebben az osztályban már csak bemelegítésre szolgál, az alapok áttekintésére. itt már a táncosok önállóan bemelegítve kezdik az órát, meglévő ismereteiket alapul véve. A kötelező gimnasztika itt már nem újdonság, a szokásos módon zajlik, csoportbontásban ők már nehezebb, eszközhasználatos feladatokat kapnak.

Spicc csoport:

heti 3x60perc, melyből egy óra klasszikus balett, egy óra kötelező gimnasztika, egy óra spicc-repertoár

A klasszikus óra és a gimnasztika megegyezik a Vaganova csoport tevékenységével, a plusz óraként spicctáncra járnak, melyen az spicctechnikával tanulják a már elsajátított gyakorlatokat. Az órán kizárólag jó minőségű cipőben, megfelelően bélelve, varrva lehet megjelenni, cipő hiányában – legyen az kopás vagy otthon felejtett cipő- nem lehet az órán részt venni, az esetleges balesetek elkerülése érdekében!

Célkitűzés

Kiegyensúlyozott, egészséges és erős gyermekek fejlesztése. Folyamatosan biztosítok bemutatózási lehetőséget, melyre azokat a táncosokat tudom vinni,akik vállalják az órákon való rendszeres részvételt.

Éves szinten rendezek nagyszabású gálaesteket, melyeken a tánciskola minden aktív táncosa szerepel.

Év végén záróvizsga van, mely végén a gyermekek oklevelet kapnak.